Rólunk

A Pszinva Központ egy régi álmunk megvalósulása.

Szerettünk volna egy olyan segítő közeget megalkotni, amiben a bizonyítottan hatékony gyakorlatokon, eszközökön keresztül élményt tudunk nyújtani a gyerekeknek, fiataloknak:

  • a kapcsolódás, egymásra hangolódás megtapasztalását
  • a társas keretek biztonságát, kiszámíthatóságát
  • új képességek kibontakoztatását.

Emellett a szülőknek szeretnénk megadni:

  • a gyermekek néha nehezen értelmezhető viselkedéseinek mélyebb megértését
  • a közös gondolkodás által a nehézségekkel való megküzdést
  • az elért célokból táplálkozó öröm és egyben erő megélését
  • segítő eszköztárunk családjukra szabott biztonságát.

Mélyen hisszük, hogy a hosszútávú változások előmozdítása egy egyedi és megismételhetetlen folyamat, nem tankönyvi eszközök sorbarendezese. Összeszokott csapatunkban a közös gondolkodás és tudásmegosztás révén egymást tudjuk inspirálni a minél inkább egyénre szabott segítség megalkotásában.

Ami összeköt minket, itt dolgozó szakembereket az az autizmus spektrumzavar világának ismerete. Ugyanakkor ADHD-val, életvezetési és nevelési tanácsadással is foglalkozik több szakemberünk.

Bízunk benne, hogy segítségükre lehetünk!

Munkatársak

book cover

Bogár-Török Zsófia

alapító, szakmai vezető

pszichológus, személyközpontú tanácsadó, kognitív-viselkedés gyermekterápiás (CBT) tanácsadó

book cover

Bálint Diána

pszichológus

képzésben lévő művészetterapeuta

book cover

Eke Edina

gyógypedagógus

képzésben lévő művészetterapeuta

book cover

Gorell Anna

pszichológus

komplex művészetterapeuta

book cover

Horváth-Jaczkó Tímea

tanácsadó szakpszichológus

DSZIT terapeuta, autogén tréner, integratív gyerekterapeuta, katathym imaginatív terapeuta

book cover

Kalmár Réka

pszichológus

book cover

Kalteneckerné Taba Vktória

gyógypedagógus (autizmus és tanulásban akadályozottak szakirány)

óvodapedagógus

book cover

Lakatos Albertné Éva

gyógypedagógus

gyógypedagógiai tanár

book cover

Molnár-Csatári Orsolya

gyógypedagógus (autizmus és tanulásban akadályozottak szakirány)

book cover

Molnár Kata Zsófia

pszichológus

book cover

Morvai Fanni

gyógypedagógus (autizmus és pszichopedagógia szakirány)

book cover

Papp Kitti

gyógypedagógus (autizmus és tanulásban akadályozottak szakirány)

book cover

Péteri Veronika

pszichológus

kognitív-viselkedés gyermekterápiás (CBT) tanácsadó

book cover

Tóth Eszter

művészetterapeuta

book cover

Viga Zsófia

gyógypedagógus (autizmus és pszichopedagógia szakirány)

képzésben lévő mentálhigiénés családkonzulens

book cover

Welker Lilla

gyógypedagógus (autizmus szakirány)

pár- és családterapeuta

book cover

Zsebi Soma

pszichológus