Segítő beszélgetés

Autista és nem autista serdülők, felnőttek részére



Hargitai Míra (mentálhigiénés szakember) autizmusban nem érintett felnőtteknek, családtagoknak nyújt segítséget.

“A legérdekesebb dolog számomra az emberek közötti kapcsolati dinamikák megfigyelése.
Egy évtizednyi pedagógusi hivatás után jelenleg mentálhigiénés szakemberként és képzésben lévő család-és párterapeutaként úgy érzem, hogy a saját utamon járok. Ez az út -ahogy a magánéletem alakulása is- minden kanyarral, kerülővel, emelkedővel és lankával együtt így van rendben, ahogy van. Ahhoz, hogy mindezzel megbékéljek, arra volt szükségem, hogy találkozzak bizonyos emberekkel, hogy megéljem a kríziseim minden árnyalatát a nehéz érzésekkel együtt és hogy vállaljam a felelősséget az életem alakulásáért.

A megtartó kapcsolatok elképesztő erejét ezen az úton tapasztaltam meg. Azokat a kapcsolatokat, amelyekben lehetek gyenge, sebezhető vagy épp tehetetlen. Gondolkodhatok és érezhetek teljesen másként, mint ahogy „kellene”, ahogy „szoktak”. Lehetek bizonytalan, kétségbeesett, hibázhatok és futhatom ugyanazokat a köröket századszor, akkor is ott vannak velem. Megéltem azt is, hogy hasonlóképpen jelentős, azonban egészen más szerepe van egy családi, baráti, valamint egy objektív, külső szakmai szemnek. A saját segítőim kiválasztása során vezető szempont volt, hogy a szakember mellett lássam az embert is bennük. Így igyekszem jelen lenni a klienseim számára én is, a személyközpontú megközelítés elvei alapján.

Hiszek abban, hogy mindenkinek a birtokában van az a képesség és erő, amire szüksége van a kihívásában. Úgy gondolom, valamennyi élethelyzet hordozza magában a növekedés, a tanulás vagy éppen a kapcsolataink erősödésének lehetőségét.
A mindezek megtalálásához vezető úton szeretném kísérni klienseimet.
Munkám folyamatos önismeret, valamint szupervízió mellett végzem.”

„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, ​fölötted az ég, benned a ​létra.”
/Weöres Sándor/

Témák, amikkel kereshetnek:

Személyes fejlődés:

  • egészséges önértékelés
  • érzelmi intelligencia 

Kapcsolati problémák:

  • pár-, családi-, baráti kapcsolat
  • munkahelyi kapcsolat
  • társas magány 

Életvezetési nehézség:

  • stresszkezelés
  • kiégés
  • idő-/energiagazdálkodás
  • életcélok keresése

Veszteségfeldolgozás:

  • kapcsolati veszteség, válás
  • gyász
  • munkahely, anyagi biztonság
  • életcél, álmok
  • identitásválság, “Ki vagyok én?” 

Krízishelyzetek

Bejelentkezés Hargitai Mírához: E-mailben az info@pszinva.hu címre küldött levélben, elérhetőségek megadásával.